A SPAR szívügyének tekinti a társadalmi felelősségvállalást

Értékteremtő családi vállalkozásként a SPAR Magyarország fontosnak tartja a társadalmi kezdeményezéseket. Épp úgy kiemelten kezeli a rászorulók segítését, mint az egészséges életmódot és a sportot népszerűsítő programok támogatását. A vállalat 2018-ban mintegy 134 millió forintot fordított társadalmi felelősségvállalási tevékenységekre. Fontos szociális, egészségügyi, sport-, kulturális és oktatási ügyekben nyújtott segítséget, és többféle jótékonysági kezdeményezés mögé állt be támogatóként.

„A SPAR családi vállalkozásként mélyen átérzi a közösségek szolgálatának fontosságát, számtalan fontos, hasznos és jótékony kezdeményezés támogatója, köszönhetően vásárlóinak is. A SPAR tavaly közel 134 millió forintot fordított a társadalmi felelősségvállalás keretében zajló tevékenységekre” – mondta Maczelka Márk, a SPAR kommunikációs vezetője.
Széles körű összefogás a rászorulókért
A SPAR a magyarországi piacra lépése óta összefogásra buzdít a nélkülözésben élő embertársaink megsegítéséért. A vállalat több mint húsz éve nyújt számukra támogatást stratégiai partnerén, a Magyar Máltai Szeretetszolgálaton keresztül. A cégcsoport a vásárlóit is igyekszik bevonni az olyan programokba, ahol ők is sokat tehetnek a rászorulókért. 2018-ban a közös, hagyományos Adni Öröm! nevű akció keretében ennek köszönhetően 284 tonna tartós élelmiszert adományoztak a vásárlók, amelyből több mint 30 ezer élelmiszercsomagot tudott összeállítani a szeretetszolgálat. Annak érdekében, hogy a nehéz sorsú emberek számára leginkább szükséges és megfelelő élelmiszerek kerüljenek az önkéntesekhez, a gyűjtés szervezői összeállították az Ország Bevásárlólistáját. A listát a vásárlók többek között számos köztéri reklámhordozón megtalálhatták. Az Ország Bevásárlólistáját a Batthyány téri SPAR szupermarketben állították fel, és az adománygyűjtés időszaka alatt több százan vették igénybe a lista nyújtotta útmutatást, valamint osztották meg a közösségi médiában a felhívást.
Az Adni Öröm! akció keretében a szervezők arra is felhívták a vásárlók figyelmet, hogy nemcsak karácsonykor, hanem az év minden napján lehetőségük nyílik a SPAR és INTERSPAR áruházak pénztárainál megvásárolható Máltai Adománykártyák segítségével a legszegényebb családokban felnövekvő gyermekeket támogatni. Tavaly 13,7 millió forint értékben vásároltak támogatókártyákat, melyek értékét a szeretetszolgálat kapta meg. Az üzletekben megvásárolt szalagfüles táskák után további 6,5 millió forintot utalt át a SPAR a jótékonysági segítőszervezetnek.
A partnerség legújabb eleme az a 2017-ben indult akció, amely során az ország több mint 300 kistelepülésére viszik el a játék örömét a Magyar Máltai Szeretetszolgálat mozgó játszóterei. A két szervezet kezdeményezésével a SPAR Budapest Maraton® futófesztiválon is találkozhattak a résztvevők. A rendezvényen a SPAR saját standja teljes bevételét a játszótérprogramra ajánlotta fel, mely összeggel együtt a vállalat által a szolgálatnak nyújtott éves támogatása meghaladja a 25 millió forintot.
A gyermekek mosolyáért
A Gyermekétkeztetési Alapítvány 25 éve segít a szegénységben élő vagy alultáplált gyermekeknek ételhez jutni, a SPAR Magyarországgal hat éve működik együtt és gyűjt erre a nemes célra pénzadományt közel 300 áruházban. A szervezet azoknak a keveset vagy egysíkúan táplálkozó gyermekeknek nyújt támogatást, akiknek étrendjéből hiányoznak a fejlődésükhöz szükséges tápanyagok, nem jutnak kellő mennyiségű húshoz, zöldséghez, gyümölcshöz. Az alapítvány és az áruházlánc évente közel 10.000 gyermeket segít programjain keresztül. Az élelmiszer-támogatáson kívül gyógyszerrel, ingyen szemüveggel és kulturális programokkal is patronálják őket.
Pályázat civil szervezeteknek
A SPAR a pályázati rendszerén keresztül csaknem 5,3 millió forintot osztott szét több mint 70 kisebb alapítvány és egyesület között, ezzel támogatva a helyi kezdeményezéseket és a jótékony célokat számos területen, az oktatástól kezdve a művészeten át az egészségügyig. A programról bővebben az áruházlánc vállalati felelősségvállalási oldalán, a www.sparsegitokezek.hu-n lehet olvasni.
Együtt könnyebb legyőzni a betegséget
A Tegyünk a Leukémiás Gyermekekért Alapítvány képviselői évek óta gyűjtenek adományokat a SPAR és INTERSPAR üzletekben. A vásárlók támogatását az aktivisták lufiból hajtogatott figurákkal köszönik meg. A szervezők tavaly 31 üzletbe jutottak el több mint 100 alkalommal. Ezek a megjelenések nagymértékben segítik munkájukat, nemcsak a befolyt adományok miatt, hanem a kapcsolattartás és elérés tekintetében is. Az adományokat vérképzőszervi betegek részére juttatják el közvetlenül. A családoknak segítő kezet nyújtanak a diagnosztizálás idején, az akut kezelések időszakában, de ha szükséges, számíthatnak rájuk a rehabilitáció idején is. Elsődleges céljuk az otthoni megfelelő higiénés körülmények kialakítása a családoknál, hogy a beteg a kórházból való hazaérkezés után lehetőség szerint ne kapjon el semmilyen fertőzést.
Megváltozott munkaképességű és fogyatékkal élő emberek támogatása
A SPAR kiemelt figyelmet fordít a megváltozott munkaképességű kollégák beilleszkedésére és a hosszú távú foglalkoztatásukra. A cég esélyegyenlőségi referenst alkalmaz, valamint érzékenyítő tréningeket is tart a munkatársaknak. Ezeken kívül folyamatosan keresi azokat a támogatási formákat, amelyekkel elősegítheti a fogyatékkal élők esélyegyenlőségének megteremtését. Ezért a SPAR két éve hivatalosan is együttműködik a tótvázsonyi Janka Tanyával, amely egy autista fiatalokkal foglalkozó nonprofit szervezet. A Janka Tanya célja olyan napközi foglalkozás megvalósítása, amely lehetővé teszi a sikerélmény megélését és hozzájárul ahhoz, hogy az autista kollégák részt vehessenek a társadalom életében. A veszprémi INTERSPAR munkatársai heti két alkalommal fogadják a fiatalokat, akik fejlesztő pedagógusaik mentorálásával különböző feladatokat látnak el az áruházban. A kezdeményezés közösségformáló ereje mellett lehetőséget biztosít arra, hogy a fiatalokat közelebb hozza a munka világához. Tavaly laptopokkal is támogatta őket a vállalat, valamint az általuk készített díszek, használati tárgyak megvásárolhatók voltak a cég központjában rendezett karácsonyi vásáron a Magyar Máltai Szeretetszolgálat pátyi kerámiaműhelyében dolgozó, fogyatékossággal élők alkotásai mellett. Mindezen túlmenően a Szerencsejáték Zrt. részére tíz éve biztosít árusítóhelyeket a vállalat: 107 SPAR és INTERSPAR üzletben értékesítenek sorsjegyeket megváltozott munkaképességű emberek.
27. Budapest Borfesztivál
A SPAR a gasztronómiai értékek területén is megtalálta a módját a társadalmi felelősségvállalásnak: jó ideje főtámogatója a Budapest Borfesztiválnak, amit 2018-ban 27. alkalommal rendeztek meg a Budai Várban. Az esemény keretében nemcsak a hazai borok népszerűsítése a cél, hanem a segítségnyújtás is, a fesztivál hagyományos záróeseménye a jótékonysági borárverés, amelynek során a különlegességeket, sokszor a kereskedelmi forgalomban nem kapható ritkaságokat ajánlanak fel a fesztiválon kiállító borászok, pincészetek. Az árverésen befolyt összeget minden évben a Magyar Máltai Szeretetszolgálat egy meghatározott programjának támogatására fordítja. A borárverés támogatásának köszönhetően jutott ingyen szemüveghez csaknem félezer rászoruló és munkához több mozgáskorlátozott és fogyatékkal élő ember a szervezet különböző üzemeiben, illetve száznál is több nélkülöző család gyermeke folytathatta zenei tanulmányait a Máltai Szimfónia programban.
A tömegsport és az utánpótlás támogatása
A cég büszke arra, hogy főtámogatója lehet Magyarország legnagyobb szabadidős rendezvényének. A SPAR Budapest Maraton® Fesztivál minden évben több tízezer ember részvételével hirdeti a sportos életmódot. A futófesztivál egyrészt a sportolás szerelmeseinek biztosít lehetőséget, hogy próbára tegyék erejüket, de emellett kiemelt célja, hogy minél több emberrel megszerettesse a mozgást, valamint felhívja a figyelmet az egészséges életmód fontosságára. A SPAR standja mellett a Máltai sátor is helyett kapott, így a szeretetszolgálat – valamint számos egyéb kiállító, civil szervezet és alapítvány – munkájával is megismerkedhettek a szurkolók és a sportolók. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a vállalat a rendezvényen hagyományosan mesekönyveket is gyűjtött a gyerekeknek.

Forrás: www.trademagazin.hu

2019-03-18T12:34:02+02:00
Go to Top