Munkatársait is jótékonyságra buzdítja a METRO

Idén is óriási mennyiségű adománnyal támogatja a rászorulókat a METRO. A vállalat évről évre nagy hangsúlyt fektet a jótékonykodásra, amely nem csupán az év végi időszakot foglalja magába, de év közben is komoly segítséget nyújt olyan szervezeteknek, mint a Magyar Vöröskereszt, a Magyar Élelmiszerbank Egyesület vagy éppen a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Magyar Egyesület. A közelmúltban az Élelmiszerbank Egyesület Karácsonyi Adománygyűjtésében közel 19 tonna tartós élelmiszert adományoztak vásárlóik, emellett pedig több százmillió forint értékű élelmiszerfelesleget adott át a vállalat az Élelmiszerbanknak 2019-ben. A nagykereskedelem ráadásul saját munkavállalóit is aktivizálja ezeken a gyűjtéseken, akik önkéntes feladatokat is végeznek.

Több mint 383 millió forint értékű élelmiszerfelesleget juttatott el egy év alatt a METRO a Magyar Élelmiszerbankon keresztül a rászorulóknak, és a vállalat év végéig még további támogatást ad különböző jótékonysági szervezeteknek. A nagykereskedelem kiemelt figyelmet fordít a társadalmi felelősségvállalásra, éppen ezért nem csak az ünnepekkor, de év közben is több szervezettel működnek együtt, és a munkatársak is aktívan részt vesznek ezekben a programokban.
Az ünnepi időszakban olyan eseményeket segítenek majd, mint a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Magyar Egyesület által szervezett Országházi Gyermekkarácsony, a Mindenki Karácsonya, az Erkel Színház Diótörő című előadása vagy éppen a Nevelőszülői Karácsony. A METRO-tól kapott 3330 kg gyümölcs közel 2800 rászoruló gyermekhez kerül majd.
„Óriási élmény látni ezeknek a gyerekeknek az arcát, amikor megkapják a csomagokat. A legtöbben el sem tudjuk képzelni, hogy ami nekünk ennyire természetes, az nekik mekkora boldogságot okoz. A METRO Kereskedelmi Kft. már hosszú évek óta együttműködik velünk ezeken az eseményeken, és az, hogy legalább ilyenkor friss és jó minőségű gyümölcshöz jutnak a kicsik, az számukra felbecsülhetetlen értékű” – mondta el Pethő Zsófia, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Magyar Egyesület sajtóreferense.
A közelmúltban közel 19 tonna tartós élelmiszert adományoztak a METRO vásárlói az Élelmiszerbank Karácsonyi Adománygyűjtésén, ami több mint 4500 élelmiszercsomag összeállítására lesz elegendő. Cseh Balázs, a Magyar Élelmiszerbank Egyesület elnöke is nagyon pozitívan értékelte a gyűjtést. „Mindenkinek jár a boldog karácsony és a megfelelő táplálkozást biztosító élelmiszerek. A METRO-adományoknak hála talán a nélkülöző családok számára is szebbé tehetjük az ünnepeket és kicsit gondtalanabbá a hétköznapokat is.”
A METRO azonban nem csupán az adományokat tartja fontosnak, de azt is, hogy az egész vállalat ebben a szellemben működjön, beleértve a munkavállalók hozzáállását is. Éppen ezért a dolgozók egész évben részt vesznek jótékonysági akciókban, és idén is számos eseményen segítették a rászorulókat. A METRO 25. születésnapja alkalmából országosan több ponton is szervezett különböző eseményeket, így például véradást, szemétszedést, tartósélelmiszer-gyűjtést és -osztást vagy éppen játszótérfelújítást. Szeptemberben 100 adag ételt főztek a METRO Gasztroakadémián, melyet a Menedékház Alapítvánnyal együttműködve juttattak el a rászorulóknak.
A METRO a Magyar Vöröskereszttel is már két éve kapcsolatban áll. „Csodálatos dolog, amikor egy egész cég megmozdul a jó ügy érdekében. Folyamatosan küzdünk azért, hogy megfelelő minőségű felajánlások érkezzenek hozzánk, és mindig hatalmas segítség, amikor egy vállalat ebben a partnerünk lesz. A METRO az elmúlt évben jelentős mennyiségű adománnyal támogatta ifjúsági programjainkat (pl. BESZ, Hétcsoda Élménytábor) és a Pest Megyei Szervezetet, az idei adományból pedig karácsonyi csomagokba is kerülnek ajándékok. Egyáltalán nem mindegy, hogyan és mit adományozunk, és megköszönjük, amikor valaki olyan eszközökkel segíti a munkánkat, amire tényleg szükség van” – mondta Török Diána, a Magyar Vöröskereszt vállalati kapcsolatok és adománykezelés szakmai vezetője.

Forrás: www.trademagazin.hu

2019-12-17T14:30:31+02:00
Go to Top