A magyar beszállítókkal való kapcsolatok további elmélyítése és a saját márkás termékek forgalmának értékesítésen belüli növelése áll a Metro Kereskedelmi Kft.2016-os stratégiájának középpontjában –hangzott el a cég Beszállítói Konferenciáján. Az eseményen a METRO beszerzési és marketing vezetői egyeztettek a legfontosabb beszállítókkal az idei év tapasztalatairól és a középtávú célokról.

A METRO a magyarországi HORECA szektor és élelmiszer kiskereskedelmi egységek első számú partnere, a két területen működő vállalkozások több mint fele Metro vásárló. Horváth Imre vezérigazgató a vállalat stratégiájának alappilléreit ismertetve elmondta, hogy a dedikált szegmens menedzsment, a célzott kommunikáció, a területi értékesítés és a saját márkák szerepének növelése 2016-ban is kiemelten fontos lesz. Romain Vincent kínálati igazgató hangsúlyozta, hogy a magas szintű vevői elvárásoknak az igényre szabott termékválasztékkal, az innovatív termékfejlesztéssel, illetve az állandóan magas termékminőséggel tudnak megfelelni. Ezért is törekszik a Metro, hogy beszállítóival együttműködve ennek feltételeit folyamatosan biztosítsa. A HORECA szektor több mint fele METRO vásárló, ezek a cégek a szektor forgalmának 81%-át adják.

A METRO a kereskedelmi márkák piacán az alapvető élelmiszerek, alkoholmentes italok és állateledelek kategóriáiban egyértelműen felülreprezentált. A vállalat 8 kiemelt saját márkával rendelkezik, melyen belül 3,000 féle terméket értékesít. Az így keletkező bevétel a teljes forgalom 22%-át adja.

A METRO saját termékeinek ismertsége folyamatosan nő, és a vásárlók a piacon elérhető egyik legjobb ár/érték arányt tulajdonítják ezen termékcsoportoknak. A METROezen termékkörben is kiemelten fontosnak tartja a környezetkímélő és felhasználóbarát csomagolást, a környezetre gyakorolt káros hatások minimalizálását.

A METRO vezetői 2015.júniusában írtak alá együttműködési megállapodást a “MAGYAR TERMÉK” Nonprofit Kft-vel. Az együttműködés célja, hogy a fogyasztók szélesebb körben találkozhassanak a védjegyekkel megjelölt termékekkel, illetve a METRO-n keresztül azok minél nagyobb arányban jussanak el az önálló kisboltokba is. 2015 novemberéig 25 cég 180 METRO terméke rendelkezett a védjeggyel, ennek további bővülése várható elsősorban a saját márkás termékek körében.

A piaci változásokhoz való aktív alkalmazkodás, az új trendek figyelembe vétele a METRO sikerének egyik fontos eleme. A vállalat 2009-ben indította el kiszállítási szolgáltatását, 11 áruházban több mint 12,000 négyzetméteren történik az összekészítés. Ez a szolgáltatás évente 20% körüli növekedést mutat. Több mint 7,000 vásárlót szolgálnak így ki, a rendelések egyre nagyobb része jön az online felületeken.

Forrás: www.trademagazin.hu

METRO_cash_and_carry_Saint-Petersburg