A SPAR Magyarország szakmailag kimagasló évet zár 2015-ben: a júniusi Év boltja elismerés után júliusban nyolcadszor nyerte el a nemzetközi márkaértékelési rendszer védjegyét, a Superbrands címet. Októberben két díjat kapott az idén először meghirdetett SuperStore versenyen, majd november 5-én, a vállalat egyik szakeladója Magyar Kereskedelemért Nagydíjat vehetett át az Európai Kereskedelem Napján. Ugyanezen a napon pedig az áruházlánc az eladáshelyi marketingaktivitásaival is díjakat söpörhetett be a POPAI Awards-on.

Az Év boltja elismerés és a Superbrands cím
A SPAR 2015-ben is szakmai elismerésekben gazdag évet zár. A MOM Parkban üzemelő SPAR szupermarket az Élelmiszer szakfolyóirat pályázatán a „nagyméretű szupermarketek” versenyében elnyerte az Év boltja elismerést. Ezt követően a SPAR Magyarország a márkaépítésének minőségéről kapott fontos visszajelzést, amikor nyolcadik alkalommal érdemelte ki a szakértők és fogyasztók pozitív véleményét egyaránt tükröző Superbrands címet.

SuperStore verseny
A Trade magazin és a Trade Marketing Klub idén először hirdetett versenyt a magyarországi székhelyű kereskedelmi pontoknak. A SuperStore elnevezésű megmérettetésben az értékesítési koncepciónak leginkább megfelelő, a célcsoport igényeivel harmonizáló külső és belső bolti megjelenést, az árubemutatást, a személyzetet, a kiszolgálást, és a mindezt tudatosító kommunikációt értékelték. A „szupermarket” kategóriában a MOM Parkban található SPAR-t, a „hipermarket” kategóriában a szekszárdi INTERSPAR áruházat értékelte a legjobbnak a szakmai zsűri.

Magyar Kereskedelemért Nagydíj
A SPAR Magyarország csapata a fentiekhez hasonló büszkeséggel tekint az áruházlánc vevőközpontúságát szintén jellemző legfrissebb kitüntetésre is, melyet november 5-én, az Európai Kereskedelem Napján vehetett át Magyarné Fügedi Klára. A SuperStore verseny legkiválóbb értékelésével díjazott MOM Park SPAR szakeladója kimagasló tevékenysége elismeréseként a Magyar Kereskedelemért Nagydíjban részesült. A díjat a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) alapította, átadásán Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter és dr. Dávid Ferenc főtitkár gratulált a SPAR munkatársának.

POPAI Awards
A SPAR Magyarország két díjat is nyert marketingaktivitásaival a POPAI Awards-on, vagyis az eladáshelyi kommunikációval foglalkozó nemzetközi szervezet magyar képviseletének pályázatán. A „digitális” kategóriában a SPAR csapata 2. helyezést ért el a dupla digitális tornyokon futó Vas Zsolt hentes-promócióval, amely az INTERSPAR hipermarketekben és a nagyobb SPAR szupermarketekben is megtalálható. Ugyanebben a kategóriában a Frette-display kihelyezést 3. hellyel jutalmazták a megmérettetésen.

Forrás: www.trademagazin.huSpar mini2