Tovább nő az élelmiszerüzlettel is rendelkező LUKOIL-töltőállomások száma. A 2015-ben megnyitott első három üzlet mellett idén már hat további LUKOIL-benzinkúton is lehetőség nyílik a tankolás mellett a bevásárlás elintézésére, a szupermarketekben megszokott, kedvező árszínvonalon.
Hat új DESPAR nyílik a LUKOIL hazai töltőállomásain, elsőként március 8-án Érden és Dunakeszin, ezt követően áprilisban négy további helyszínen. A már meglévő diósdi, tatabányai és budapesti üzletekkel együtt így már összesen kilenc LUKOIL-benzinkúton várják a szupermarketekhez hasonló kínálattal és árakkal rendelkező élelmiszerüzletek a vásárlókat.

“A LUKOIL-töltőállomásokon 2015-ben megnyitott első három élelmiszerüzlet teljesítménye megerősített minket abban, hogy szolgáltatásaink és kínálatunk szélesítésével jó úton járunk. Vásárlóink szívesen összekapcsolják a tankolást a napi bevásárlással, de olyan vevők is rendszeresen betérnek ezekbe az üzletekbe, akik kifejezetten az elérhető árú és széleskörű élelmiszerkínálat iránt érdeklődnek. Ezen visszajelzések alapján döntöttünk úgy, hogy jelentősen bővítjük a DESPAR élelmiszerüzletek számát töltőállomásainkon” – hangsúlyozta Horváth Dori Jenő, a Normbenz Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója.

Az élelmiszerüzletek nyitása mellett az elmúlt években a Normbenz Magyarország Kft. számos fejlesztést hajtott végre a vásárlói igények mind teljesebb kiszolgálása érdekében, így például megújult a LUKOIL-töltőállomások üzemanyag-kínálata, és elérhetővé váltak a shopokban az igényes kávéfogyasztók körében is közkedvelt Dallmayr kávék. Időszakos pontgyűjtő hűségakciók keretében emellett különböző

Forrás: www.trademagazin.hu