Partnereit is fenntartható működésre biztatja a METRO

Mindannyiunk érdeke, hogy együtt változtassunk.”

Az elkövetkezendő 30 évben várhatóan közel 10 milliárdra nő a Föld népessége, amelyet a rendelkezésre álló forrásokból kell majd ellátni. Percenként egy kamionnyi műanyagszemét ömlik a világ óceánjaiba, évente pedig 13 millió tonna kidobott műanyag a tengerekbe. A felelősség mindannyiunké, azonban a kereskedelem és vendéglátóipar résztvevőinek talán még nagyobb szerep jut ebben a felelősségvállalásban. A METRO a világ egyik legnagyobb kereskedelmi vállalataként kiemelten fontosnak tartja a környezetbarát megoldások támogatását, és kötelességének tekinti partnerei segítését is e téren.

Ijesztő számokat jósol az ENSZ Gazdasági és Szociális Ügyek Főosztálya. Az előrejelzések szerint 2050-re a népességszám eléri a 9,7 milliárdot, 2100-ra pedig már a 11 milliárdot is meghaladhatja. Ez a népességnövekedés egyre több erőforrás felhasználását igényli majd a bolygónktól, amely már így is komoly terhelésnek van kitéve. A METRO Nagykereskedelem világszerte olyan értékeket támogat, mint az élelmiszer-biztonság, a fenntartható mezőgazdaság ösztönzése, a felelős halászat támogatása, illetve a lakosság figyelmének felhívása a friss víz hiányának problémájára. A fenntartható energiafelhasználás szintén kiemelt szerepet kap a nagyvállalat vállalásaiban.

A METRO kulcsfontosságúnak tarja az együttműködés és a partnerekkel való közös gondolkodás szerepét. Az egyik legfontosabb lépése ennek az ismeretek átadása, valamint a környezetbarát termékportfólió kiépítése.

Horváth Imre
vezérigazgató
METRO

– A METRO egyre több intézkedést tesz egy fenntarthatóbb jövő érdekében. A vállalat 2011 óta tagja a Fenntartható Pálmaolaj Kerekasztalnak (RSPO), és célként tűztük ki, hogy 2020-ra csak fenntartható forrásból származó pálmaolaj kerüljön a termékeinkbe – mondja Horváth Imre, a METRO Kereskedelmi Kft. vezérigazgatója. – Kereskedelmi vállalatként több millió ügyfél igényének igyekszünk eleget tenni, és tudjuk, hogy mindezt felelősségteljesen kell végeznünk, és erre partnereinket is szeretnénk ösztönözni. A saját márkás portfóliónk kiépítésekor bevettünk a választékunkba számtalan lebomló árucikket is, mint például a cukornádból és bambuszból készült termékeket. A portfóliónk szélesítésével megadjuk bárkinek a lehetőséget, hogy elinduljon a fenntarthatóság irányába, és megkönnyítjük azoknak a helyzetét is, akik már szívükön viselik ezt az ügyet.

A lebomló termékekre egyre nagyobb szükség van a piacon. Egy európai embernél átlagban körülbelül 1,3 kilogramm hulladék keletkezik egyetlen nap alatt, a magyarok pedig szintén ennyi idő alatt nagyjából 1,3 millió nejlonzacskót visznek haza az üzletekből, vendéglátóegységekből. Ezeken a számokon érdemes komolyan elgondolkoznunk.

– Mindannyiunk érdeke, hogy együtt változtassunk a szokásainkon egy élhetőbb bolygó megteremtéséért – fűzte hozzá a METRO vezérigazgatója.

A nagyvállalat célja, hogy a partnerekkel közösen megakadályozza, hogy még több szemét halmozódjon fel. Az EU 2021-től betilt minden olyan egyszer használatos műanyagterméket, amelynek létezik környezetbarát változata is.Ilyenek az evőeszközök, a tányérok, szívószálak, italkeverők, a fültisztítók, a léggömbpálcikák, valamint a nejlonzacskók. Helyettük a METRO saját márkás portfóliójában már számtalan alternatív megoldást találunk, mint például a papír, a fa, a bambusz és az egyéb komposztálható anyagból készült termékeket, amelyekre saját jelölésrendszert is használ a cég. Ennek köszönhetően a termékeken megtalálható minden fontos információ és piktogram, ami könnyíti a tájékozódást. Az árucikkeken olyan jelekkel találkozhatunk, mint például, hogy „99%-ban megújuló forrásból származik”, vagy hogy „komposztálható” termékről van szó.

A METRO eltökélt szándéka, hogy folytassa azokat az átalakításokat és újításokat, amelyekre egyre nagyobb szükség van a bolygónk megóvása érdekében. Várhatóan egyre több alternatív, lebomló termék kerül majd a nagykereskedelmi vállalat egyedi portfóliójába, a partneri kapcsolatok megerősítésében pedig kiemelt szerepet kap a vendéglátóipar ezirányú elmozdítása is. (x)

Forrás: www.trademagazin.hu

2019-09-20T07:18:28+02:00
Go to Top